Eredetileg nem is akartam a Transhungaria maratonon elindulni. Nagyon féltem az eltévedéstől és egyszerűen nem volt elég pénzem a nevezésre.
Nemsokkal a nevezés lezárulta előtt, Ákos tanítványom írt egy levelet amiben a 24órás verseny nyereményeként kapott Tanshungaria indulási jogát próbálta eladni.
Rá is csaptam, hamar! Azért gondoltam meg magam, mert a 4napos verseny honlapján fönt volt a pályaútvonal és láttam, hogy 2millió HUF össznyereményt írtak az egyéni és páros indulóknak. Szerencsére az utolsó napokban sikerült kísérőket is találnom! Kisbé, Chris és Géza jöttek el velem. Velük már megvolt az összhang, mivel a Bringabandásokon mellett még ők segítenek a legtöbbet, ha verseny közbeni támogatásra (frissítés, itatás, logisztika…) van szükségem.
Időben lefoglaltuk a szállásokat, mert nem kockáztattunk a sátorozással. A srácok a rajt előtt kinyomtatott programmal és útvonaltervvel vártak. Barátnőmmel együtt négy segítő és 2 autó támogatta a versenyzésemet.
Az első etapon nem kértem kötelezően itatást, mert láttam, hogy sok frissítőzóna volt telepítve a pályára. Persze mondták a fiúk, hogy azért elurulnak a féltávhoz, hogyha bármi gond lenne. Volt is! Az össztelós bringámba 1 kulacs fér be. Szóval 6,5dl folyadékkal indultam és ahogy teltek múltak a kilóméterek, egyre másra hagytam el az itatózónákat, ahol semmi sem volt. Állítólag lekéstek a frissítős emberek, vagy nem is volt központilag odaszervezve vagy nem tudom… Egy helyen láttam embereket poharakkal, de az meg messze volt a pálya útvonalától és asszem még valakinek a kertjébe is be kellett volna menni. Tewhát eltelt 55km a melegben és végre megpillantottam a segítőimet tele kulaccsal, külön vizzel… Nagyon örültem! Ezután már az összes frissítőzónánál ott voltak pedig csak a 55km-est beszéltük meg! A sok apró bizonytalanság után végre beértem a célba elsőnek ahogy terveztem. igaz a végén volt egy rész ahol 2 szer is megálltam “navigálni”, mert azt hittem, hogy letértem a nyomról. Ekkor szinte felért rám Buzsó, aki nagyon motivált volt. Nekem azért bőven maradt még kraft! Meg akartam nyerni az első szakaszt, úgyhogy megnyomtam a végét és majdnem 2perccel előtte értem be.
A második (Mátra) szakasz egy hosszú emelkedőből, hosszú lejtőből és jópár km vízszintesből állt. Nem akartam megszökni a mezőnytől, de azért próbáltam az elején megritkítani egy jó erős tempóval. Sikerült is! A nehezebb downhill szakaszokon csak Melts Andrist láttam mögöttem. Szóltam neki hogy “Gyere menjünk együtt!” Ő viszont nem akarta hátul hagyni Bélát a párját. Így kb. 20km-ig 3-an mentünk együtt. Jól haladtunk, de mikor egy köves emelkedőhöz értünk, keztek meg-megúszni. Ekkor kicsit rákapcsoltam és próbáltam Kékesig minél több előnyt szerezni, amit már nem tudnak ledolgozni a végéig. Jól haladtam, bár egy helyen 27km-nél valaki vicces volt és átszalagozta a pályát, de szerencsére megtaláltam a helyes irányt. A felvezető motorosok pedig utánam gyorsan korrigálták ezt a remek poént. Sportszerűség ide-vagy oda elgondolkoztam, ha meglátok egy ilyen vicces fazont akcióban, akkor tuti utána megyek és elkezdem ütni, még ha sokkal nagyobb is, mert tudom, hogy perceken belül beállna Feri a felvezető motoros aztán Béláék aztán…és… na mindegy! Szóval fölértem Kékesre, nem láttam senkit hátul a déli sípályán. Tudtam hogy van pár perc előnyöm. Megkaptam a frissítőt, aztán zúzás lefele! Hamar le is értem, de innen még vagy 20km volt hátra vízszintesen. Itt elfogott a paranoia, hogy mindjárt felérnek rám a többiek, mert ugye csapatban könnyebb haladni aszfalton, ráadásul itt sem találtunk egy kanyart a motorossal és kicsit túlmentem, de végül meglett! Pont az utolsó itató előtt. Láttam az embereim a helyükön, újabb töltet került a vázra. Innentől nyomtam mint a mérgezett egér! Ha már idáig eljöttem elöl, akkor érjek is be így. Jópár hosszú km. után ismét megnyertem a szakaszt. Nagyon boldog voltam, mert nem erre számítottam. Verseny után még tartottunk egy zabálással egybekötött kis városnézést Egerben. Este pedig visszanéztünk Bükkszékre még enni, meg az eredményhirdetésre. Kicsit késésben voltunk és hát ezért alakulhatott úgy hogy este sötétben Kisbé rakott egy 15p.-en belüli pályarekordot Eger és Bükkszék között. B.nőmet és Chris-t a hányás kerülgette, de nem történ baj 
Ja! Este még visszanézhettem a versenyközpontban nagy kivetítőn a segítőim “Blazsó Márton Racing team”-es bejelentkezését. Szétröhögtük magunkat hazafele!!!
Harmadik nap. A sok séta ellenére nagyon jók voltak a lábaim! Biztos Dia masszírozása is sokat segített, bár állítása szerint, még nem tanultak masszírozni (gyógymasszőr képzésen?!?) Optimistán és jó hangulatban álltam a rajtohz. Nekem a Bükk egy kicsit “hazai pálya” viszonylag jól ismerem és sok barátom lakik errefele. Velük találkoztam is a pályán. Bugi a Szarvaskői itatónál volt, Lui meg kicsit utána. A tervem az volt, hogy a szarvaskő utáni meredek részt megnyomom és aki bújt búj, aki nem, nem… Jól is haladtam, mindenki lemaradt. Ezután sokat mentünk vegyesen a Bükk és a Szilvás maraton szakaszain. Nagyon szuper volt, mert legalább tudtam arccal merre vagyok és tudtam mire számíthatok a pályán. Hol lesz veszélyes rész, hol lesz még emelkedő… Igazi örömbicajozás volt, kemény versenytempóban. Bükkszék előtt kezdett leesni a vércukrom, a High5-os Energy bar-t ettem meg, mert a gélt már nem kívántam. Teljesen jól helyrebillentette az egyensúlyt. Ekkor fogyott ki a második kulacsom is, de nem aggódtam mert a közelben lévő frissítő zónánál, már várt a csapatom. Bepakoltam a muníciót és ezek után már csak kisebb mászások (az egyik brutál meredek volt!) Majdnem le kellett száljak, de gondoltam nehogy már le kelljen raknom a lábam Bükkszék és Diósgyőr között. …és egy meredek downhill rész várt rám a végén. Nagyon élvezetes volt! Azt játszottam, hogy Ferinek a felvezető motorosnak, minél nehezebb legyen tartani mögöttem a tempót (A nagyon szűk részeken ugyanis rutinosan előre engedett, hogy ne tartson föl.) Végül leértem és ismét az első helyen gurultam be a célba. Ahol volt strand, fánk, gyümölcsleves…amit én hidegen szeretek. Hamar átrepültünk Szerencsre (a híres Slíz Győző szülővárosába), hogy sokat tudjunk pihenni. Ekkor már nem csak én voltam fáradt, hanem a srácok is, mert minden frissítőhöz odaértek előttem és ez nagy meló a hegyi utakon!
4.nap az utolsó etap rövidebb mint a többi és kevesebb a szintemelkedése. Az előző 3 nap 1 mg koffeint sem vettem magamhoz, de a mostani rajt előtt megittam egy energia italt, hogy hagy szóljon! Szólt is nagyot az ágyú, amit a fülem mellett sütöttek el a rajtnál, aztán kilőttem. Nagyon be voltam indulva az utolsó nap kő keményen akartam versenyezni! Sikerült is lerázni mindenkit az első aszfaltos rész előtt. Persze jól megszívattam magam megint egyedül maradtam a gyors betonos lefelénél és nem volt senki akivel segíthettük volna egymást. Nem tudtam, hogy ez több km. hosszú szakasz és vissza is vettem hamar az arcból. Mögöttem egy kisebb boj alakult ki. Úgy tűnt nem akarják mindenáron behozni a lemaradást, inkább spórolnak az erejükkel. Amikor eltűntem az erdőben akkor sem vettem vissza a tempóból. Az itató állomás utáni hosszú kemény köves emelkedőt megnyomtam, hogy biztonságosan tudjak lefelé menni. A Zemplénben más a talaj és nagyon élesek a kövek, Kellett az előny, hogy óvatosan tudjak száguldozni és ne vágjam szét a gumit ne legyen defekt. Nem is történt semmi baj és előnyőmet megtartva sikerült az utolsó első helyet is megszereznem. Nem csak ezen a versenyen de az elmúlt 4 napban sem volt semmi technikai zűröm. Rá tudtam koncentrálni a versenyekre. Ez a profi “support”nak volt köszönhető, amit Dia, Chris, Géza és Kisbé hozott össze!
Az eredményhirdetésnél sajnáltam, hogy abszolút sorrendet nem díjazták és az össznyereményt is már “csak” 1,5millióra hirdették. Ebből nekünk 75 Mátyás jutott. Köszönet a rendezőknek a szép pályákért,a Pappasnak a Vito-ért, a falusiaknak a finom ennivalókért és a jószerencsének a szép időért!
