Edzéstervezés árváltozás, kedvezmények

Blog — Marci @ 10:30 am

2014-ben az edzéstervezés díjai változtak. Az alap havi edzéstervezés bruttó 8000ft ra változott, az elit tervezés díja viszont csökkent, mostantól bruttó 20,000ft!

Jó hír viszont, hogy az edzéstervezés mellé terméktámogatást is nyújtunk a High5 táplálékkiegészítőkre és Force.cz ruházatra és kiegészítőkre!

Kedvezmény feltétele a befizetett 2 hónap alap edzéstervezés (elitnél 1 hónap) és 1 hónap elvégzett edzésmunka (függetlenül a teljesítés minőségétől) Visszamenőleg érvényes! Tehát, akivel már több mint egy hónapja dolgozunk együtt, azoknak mindenkinek jár a kedvezmény!

A kedvezmények pontos arányát pár nap múlva közlöm itt. (Előre láthatólag 10-20% között várható)

Szép időt, Jó felkészülést!

Üdv: MARCI

Három

Blog — Marci @ 2:44 pm

Már javában benne vagyunk a 2013-as montis versenyszezonban! Túl vagyok az egyik fő versenyemen a Szilvásvárad maratonon is. Három fő szponzoromból (Wolfbike Specialized, High5) kettő szponzorálja is az eseményt. Nem csak ezért fontos számomra ez a verseny, hanem mert itt van a legnagyobb nyeremény, ez a maraton a legnagyobb kihívás itthon és ami a legfontosabb, sok régi és új barátom van a rendezők közt. Egy határozott győzelemmel szeretném visszahozni számukra is azt az érzést, amikor együtt gurultunk  Bükk a lejtőin. A Szilvásváradmaraton volt az idei harmadik győzelmem idén. (Liman RO, Bakonymaraton után)  Ráadásul pont a 33.-dik születésnapomon, egymásután a harmadik győzelem ezen a versenyen.

Nehéz versennyel számoltam, mert Szilárd is a maratonokra állt rá, a Cube-os csapat is felvett egy versenyzőt, Andris mellé maratonozni. Gondolom azzal a nemtitkolt céllal, hogy növeljék az esélyüket hogy maratont is tudjanak nyerni. Az egészre rájött a hétfői megbetegedésem. Végül Berta Pisti felhívott, hogy szombat fél 10-re Menjek föl Szilvásra segíteni a Test the best-en. (Szegedről!?!) Szerencsére Lui átvette a turnusok vezetését, így én csak egy kört mentem, délben a tesztelőkkel. Utána próbáltam aludni a szálláson, mert kicsit szédültem még és nagyon köhögtem. Aludni nem tudtam, délután, mert mindig felhívott valaki, mindenféle ügyben.

Na itt kell felülkerekedni a nehézségeken! A kemény edzéshét után jól jött a pihenőhét, a Szilvásmaraton pályája fekszik nekem, a nagyon hasonló Bakonyt megnyertem… ilyen gondolatokkal turbóztam magam. Másnap reggelre jól éreztem már magam, de még mindig jött föl a tüdőmből mindenféle cucc. Emiatt nem is kapkodtam el az első emelkedő elejét, hagy tisztuljon. Tisztult is! Elég nagy mennyiségű “ballaszttól” szabadultam meg fölfele. (Remélem egyik középtávos sem csúszott el rajtuk :) ) Minden a helyére került! Terepre érve megnyomtam a tempót és innentől kezdve gyakorlatilag egyedül bringáztam. Olaszkapu közelében még hátrapillantottam, hogy kinek mi a helyzete és milyen a mozgása, innentől kezdve magamra figyeltem.  Teljesen jó volt minden! A bringa haladt, nem fáztam, a sokat emlegetett jégesővel sem találkoztam. Vizes fű, pocsolyák, kavics, kövek, avar, amivel meg kellett küzdeni. Az utolsó 6-8km-ig nem is volt olyan vészes sár. Aztán az utolsó lejtőn a rengeteg közép és rövid távos által fellazított iszappal találkoztam, amivel pillanatok alatt betelt a szemüvegem, később a szemem, majd a szemhéjam és a kontaktlencse alá is ment. Nagyon idegesített, hogy úgy tudtam lefele menni mint egy nyugdíjas és a szemem egészségéért is aggódtam. Hihetetlen, hogy egy szép, jól szervezett, hosszú versenyt, hogy el tud rontani pár kilométer. Volt egy rendes közép vagy rövidtávos, akitől kaptam kis vizet, amivel próbáltam kimosni a szemem. Mondjuk nem segített semmit, de jól esett a gesztus! Fizikálisan jól bírtam a futamot, nem fáztam, bringa jól ment, csak az az utlosó 3-4km-ne lett volna!

Végül, álljon itt a neve mindazoknak, akik segítsége döntően hozzájárult ezen győzelmemhez:

-Berecki Laciék High 5 (Elláttak energiával és nem csesztek le, hogy otthonhagytam a géleket)

- B.M. Racing Team (Jókor és jó helyen voltak a kulcsokkal műcsöccsel, ruhákkal…és a mosónál)

-Farkas Gabi Wolfbike ( elkoptathatatlan fékbetétek, jó ruhák, műcsöcs…)

Tizenöt

Blog — Marci @ 10:48 pm

Számomra vége a 2012-es versenyszezonnak! Örülök neki, hogy a bonyodalmak ellenére zökkenőmentesen zajlott le. Szinte mindenki számára ismert tény, hogy az Alpentour előtt ellopták a bringám, de ennek ellenére egyetlen edzést sem kellett kihagynom. Még aznap hazautaztunk és este már Béka kölcsön adta az Epic bringáját és később Szilvásról küldtek egy 29″-es Stumpy-t, amíg meg nem jött az újabb szponzori bringa a 29 S-works Epic. Ki ne szeretne ilyen technikai hátteret?

Új veszprémi csapatommal sajnos, keveset találkoztam a szezonban, de a sok gondoskodás elért hozzám időben. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy szuper segítség, hogy be tudtak szállni az utazási költségembe, és tudtak kölcsön adni, hogy eljussak a VB-re is! (Remélem még idén megkapom az MTB szövetségtől a VB költségeit.) Nem utolsó sorban nagy lökést adott Eli sok lelkesítő versenybeszámolója.

Bereczki Laciék is többször kint voltak, sok eseményt szponzoráltak a High5 cuccokkal, így nekem sem kellett utazgatni a tápl. kiegészítős utánpótlásért. Kezdek rászokni az izogel-re. :)

A versenyszezon is jól indult! A Romániai Maros UCI versenyen, egész közel kerültem a dobogóhoz, még Szilárdot és Zsoltit is leelőztem. Igaz a verseny végefelé elszakadt a láncom, de inkább ez legyen minthogy szarul menjek. (azon nehéz segíteni) Hamar eljöttek a maraton versenyek is. A kolozsvári maratonnal szereztem az idei első aranyérmem, majd a Szilváson a 10 éves pályarekordomra rávertem még 12 percet és meglett a második arany is. Később elmerülve a versenyek sűrűjében, idén megfőztem két Euroone-os versenyzőt, akiket a mentők mentettek meg a kánikula súlyosabb következményeitől. Raktam egy OB harmadik helyet, úgy hogy Parti Andrishoz még nem kerültem ilyen közel. Nagyon boldog voltam, hogy így 30-fölött is jelentős mértékben tudtam gyorsulni. Ezt a Világbajnokságon végigvitt jó rajtom is igazolta számomra. Megnyertem összesen 15-versenyt. Mindegyiket abszolútban, nem “csak” Elit kategóriában. Ebből 5-öt Romániában, 10-et itthon. Többnyire maraton versenyeket nyertem, de voltak köztük XCO futamok is. Lenyomtam egy többnapos versenyt is Szlovákiában, ahol mindig dobogóra állhattam és összetettben második lettem a Horal tour-on. A versenyben nagy nehézséget jelentett, hogy 6 nappal előtte még majdnem 30-fokkal melegebben maratonoztam, a másik nehezítő tényező Fojtik volt aki nyert már Crocodile Trophit is. A szezonban összesen 25 versenyen indultam 3 szakágban Áprilistól, Október végéig, 3-szor volt defektem, de mindet megjavítottam (Kössz Gabi a “bombicskát”), 3 különböző Specialized bringával is nyertem versenyt! Nem adtam föl futamot! Végig belsővel mentem, két külsőt használtam Spec. Renegade-et és Fast trak- et. És ha mindez nem volna elég: Felruház a rákendrol áruház, azaz Force.cz Farkas Gabitól (kompressziós zokni, melegítő, patron, pumpa szemüveg…….) Most hogy végig gondolom minden szponzorommal bringáztam, zúztam terepen! Remélem jövőre is minél több barátommal fogok tudni tekerni, fönt a hegyekben!

Találkozunk az erdőben!

Üdv: MARCI

A 2012-es szezon 4 alappillére:

VILÁGBAJNOKSÁG

Blog — Marci @ 1:11 pm

Az XCO VB előtt 2 héttel, telefonált Valter Tibi, hogy szeretné ha utaznék én is a válogatott kerettel, mivel Szilárd és Andris is elesett és lábadoznak. Igent mondtam, mert még így is megtiszteltetés, hogy indulhatok  a szezon legnehezebb versenyén!

Rögtön a Mátra maraton után hazautaztam Szegedre, és másnap már indultam is Bp.-re, mert kedd kora reggel indulás onnan még 600km-t Saalfeldenbe, a verseny helyszínére. Mondanom sem kell, hogy egy Mátra hosszú táv, sok vezetés és utazás után milyen állapotban voltak a lábaim. Kedden már rá is mentünk a pályára, de nagyon óvatosan mentem mert igazából pihennem is kellett volna, amellett, hogy minél jobban megismerjem a helyszínt. Egész héten azon voltam, hogy hogyan hozzam össze a pihenést és a pályabejárást.
Csütörtökig borzasztóan fáradtnak éreztem a lábaim, de a hét második felére mintha lett volna egy kis javulás, így beiktattam csütörtökön pár sorozat sprintelgetést, “szuperkompenzációs” célzattal, hogy ráhangoljam az izmokat a szombati terhelésre. Pénteken már kicsit jobbnak éreztem a formát, de még mindig nem volt 100%-os. U23 futamok után mentem egy kört, hogy megnézzem milyenek szétfékezve az ösvények. Olasz válogatottak után indultam, akikkel jó tempót mentünk, de a legmeredekebb résznél össze-vissza csúszkáltak előttem. Én meg a saras gyökereken nem tudtam lefékezni a semislick gumikkal, így nyomtam egy hátonpörgést, hogy nekik ne menjek. Csokitól a segítőnktől kaptam egy pár bütykösebb gumit, hogy ne legyen gáz, másnap a meredek részeken.
Szombat reggel a verseny napján megnéztem neten élőben a nők futamát, hogy lássam, hol lehet előzni, és hol dugulhat be a mezőny. Ezután hosszú bemelegítésre indultam, mert tudtam ,hogy nem vagyok robbanékony az idei 12 maratonfutam után. A rajtom jól sikerült annak ellenére, hogy nehezen álltam át az XCO terhelésre. Jól bejött a taktikám. Rájöttem, hogy itt a rajtnál a bal oldalon volt érdemes venni szinte az összes kanyart, mert ott kevésbé dugult be. A kb. 100 indulóból 80.-nak szólítottak be és a rajtkör után már kb. 70.-dik helyre jöttem előre, még így is volt. kb 1-1,5percnyi fennakadás az első 20-hoz képest! Fokozatosan kezdtem ráérezni a terep ritmusára és a negyedik körömben már13:30 alatt mentem, kb. fél perccel jobban mint az első háromban, de sajnos kikaptak a versenyből, mert már volt annyi hátrányom, ami megfelelt a legjobb köridő 80%-ának. Ilyen rövid köridőknél ez hamar előfordul. Úgy számoltam, hogy ha 6 körösre tervezik a versenyt, akkor körhátrány nélkül végig tudok versenyezni, ami jó lett volna abból a szempontból is, hogy a körülöttem lévő versenyzőknél kevésbé fáradtam. Végül 69. helyen fejeztem be a versenyt, ami nagy előre lépes a 82-es rajtszámomhoz képest. :) És szerintem nem gáz Parti Andris tavalyi VB 53. helyéhez képest sem, mivel én a tartalék tartalékjaként és “maraton specialistaként” indultam. Nagyon biztatónak láttam azt, hogy a maratonhoz képest, kevés ráhangolódással is nagyon közel kerültem a pontszerző helyhez és technikailag sem okozott gondot a pálya. A lejtőkben is tudtam előzni. Szívesen versenyeznék szoros mezőnyben, ilyen technikás terepeken is! Persze, ha csak a teljesítményeket nézzük, akkor a 69. helyem harmatos légyf…, mégis azért vagyok boldog, mert a sz.rból, ha nem is várat, de egy házikót építettem a hétvégén. Mi lenne, ha téglából építkezhetnénk!?!
Szeretném kiemelni Csoki segítségét (aki igazából másik csapat segítője) Tibi bizalmát és azt a rengeteg magyar szurkolót, (Veszprémből, Zalaegerszegről, Gödöllőről, Ausztriából!….) akik végigordították a futamot, hogy libabőrözve versenyezhessek!

Geiger maraton. Nincs megállás!

Blog — Marci @ 12:27 pm

A kimerítő, három napos Horal tour után Romániába utaztunk a Geiger maratonra. Szombaton már nem tudtunk benevezni, mert Romániában nagyon lassan lehet haladni kocsival és van 1ó. eltérés is. Reggel korán kelés (hazai idő szerint fél 6-kor).  Hamar beneveztünk, hogy legyen még rajtszám Gabinak és Levinek is, akik a kisebb távon indultak. Kisboltban még bevásároltunk reggelit. Én a kocsi motorháztetején fogyasztottam el, mert semmi hosszú ruhát nem hoztam és fáztam a korai 18 fokban. …még egy kis pipere és már be is álltam a rajtba. Előszőr kb. 10-sorba (kordonon át), de aztán láttam, hogy szalaggal el volt választva a hosszútávos banda. Kordonon ismét átlendülés és beálltam előrébb. (első sorba :) )

A rajt elég pontosan indult, egy hosszú felvezetéssel a városon át. A román srácok jól nyomták a tömegben ezért egy kicsit küzdenem kellett, hogy elöl maradjak 2-3km után kocsi elhúzott és elindult az igazi verseny! A következő km-en kb 4-5.-dik helyen tekertem, próbáltam megjegyezni, hogy ki lehet az erős. Aztán előre álltam, mert nem tetszett a porolás és szerettem volna látni mi van előttem az ismeretlen pályán. Kicsit rángattam a sort az első hullámos részen. Nehezen tapadtak a többiek. Eldöntöttem: “Saját tempó” 162-167 pulzussal, hosszan kacskaringóztam felfele az árnyékos hegyoldalban az erdőben. Itt lassan lemaradtak az üldözők. Kiértem egy kopár fennsíkra és kb. 1200m-en a hegygerincen vezetett az út, hihetetlen élvezetes terep fogadott. Ezután volt a középtáv-hosszútáv elágazás. A hosszútávos pálya itt kezdett bedurvulni, először sok szűk oldalazó a nagyon meredek hegyoldalon, ahol le is előztem a felvezető motorost, aki nem nagyon tudott elmenni az egyik ilyen részen. Ezután is csak ritkán láttam. Sokszor túlfutottam az elágazásokon, mert nem volt egyértelmű a jelölés, de mindig utánam kiabáltak, hogy elb..tam. 1700m fölé vitt a pálya vonalvezetése, amit egy jelentősebb lejtő szakított félbe. Itt állt egy bicajmezes csávó, aki monda, hogy jobb ha leszállok, illetve szálljak le! Így is tettem mert már a hasamban volt az ülés, olyan meredek volt, és a kanyar után nem is láttam még mi jön. Nagy nehezen leegyensúlyoztam magam és a bicajt felváltva ezen a 100m-en, majd egy cunami verte patakmederben a folytatás, de már bringán. Ebből kiérve aszfalt 1-2km-en keresztül és frissítőzóna. Itt mintha láttam volna valakit mögöttem, úgyhogy a következő 700m szintemelkedésre jobban rákapcsoltam. Ez szinte végig murvás úton haladt, amit megszakított párszáz méter hosszan ismét egy tolós rész, hatalmas kövekkel. Miután felértem a legmagasabb pontra, tudtam, hogy nem lesz egyszerűbb a helyzet. Nem is volt! Ismét hatalmas sziklák között egyensúlyozás kilométereken keresztül, ahol gondolkoztam, hogy megállok mert nem bírtam tartani a gépet a karjaimmal. Szerencsére nem kellett, mert ismét a fennsík jellegű rész, laza 1-2m- mély vízmosásokkal, aminek az aljában összegyűltek a kövek és az oldala meg kb. 60-fokos meredekségű. Gyorsan rájöttem, hogy szlalomozgatva itt jól lehetett haladni. Nagyon szuper élmény! Az kevésbé, ami utána jött, ugyanis kiérve egy legelőre, csatlakozott egy “kedves” juhász kutya ugatva vicsorogva. Nagy darab jószág volt! Kb. a fejét verte a fékkarom. konkrétan hiper-űrsebességre kapcsoltam. Kutyuli hál’ Istennek lesavasodott. Nem szépítem, be voltam tojva. Végül egy érdekes rész maradt még hátra, mégpedig az 1km-en történő legnagyobb “szintesésrekord” szakasz. Egy bükkös erdőben 300m szintesést sikerült produkálni 1km alatt egy össze-vissza elágazó avaros vájatban.  Azon gondolkoztam, miközben teljes erőből markolat a két féket, hogy nehogy felgyújtsam a féktárcsával a száraz leveleket. hamarosan visszacsatlakoztak az 50km-esek és innentől egy hosszú lankás, nagyon gyors 10km-el lett vége a versenynek.

Összességében: Tökéletes tesztpálya a  29″ össztelós bringának! Maximálisan ki kellett és ki is használtam az összes előnyét! Életem egyik legnehezebb pályája volt ez, mégis élvezetes.  A Szilvásmaraton hosszútávjánál 10km-el rövidebb, mégis 40 perccel többet mentem ideális körülmények között.  Szuper lelkesek voltak a srácok itató zónánál, nagyon megkönnyítették a dolgom!  A dobogó és a szponzorok megjelenítése példa értékű, amit nagyon ritkán látni otthon. Mindenkinek ajánlom az eseményt, aki szereti az extrém tudást igénylő versenyeket!

Horal tour

Blog — Marci @ 7:43 pm

Hétvégén, kiruccanást tettünk a Force.cz forgalmazójával és egyben szponzorommal Farkas Gabival északi szomszédunkhoz. A melegből már kezdett elegem lenni, így jól jön egy kis hűsölés az északi magas hegyekben. Gondoltam…. A Horal tour-ra mentünk miután a Duna maratonon nyertem egy ingyen nevezést a háromnapos versenyre. Ez állt egy rövid távú maratonból, egy hosszútávú maratonból és levezetésnek egy XCO versenyből. Elég rossz időt mondott az előre jelzés, de mi optimisták voltunk. Első nap nem is jött meg a délutáni eső. Kellemes 16 fokban indultunk 900m magasságból, aztán fel kellett mászni majdnem 2000m-es csúcsra és vissza majdnem ugyanazon az úton 42-43km alatt. Fent a csúcson csak 6 fok volt, de még elviselhető, mivel sütött a nap. A hosszú emelkedőre egy 4-es boly szakadt el a többiektől, köztük voltam én is. 1300m magasságban elkezdtem tempózni, ahol gyorsan csak ketten maradtunk Ondrej Fojtik cseh versenyzővel. Gyorsan haladtunk 1600m-ig, ahol betámadt a srác és eltávolodott 20-25mp-re, de utána nem nőtt a különbség a hegy tetejéig. Lefele sokáig ugyanazon a vonalon mentünk, mint föl. Félelmetes volt 50-60km/- val száguldozni szembe a mezőnnyel terepen. Aztán bevágtunk egy sziklás ösvényre, ami nagyon fárasztó volt, alig bírtam tartani a kormányt! A pálya végefele, nem nagyon voltak jelek, azt hittem rossz fellé megyek és visszafordultam. 1p. múlva láttam követőimet, így tudtam, hogy végül is jó nyomon mentem. Megfordultam és még 6km sprintelés a célig. Fojtik 2 perccel vert meg, pontosan annyival amennyit visszafordultam.

A második nap borúsan indult 10c-fokban. Nem esett, így motiváltan indultam neki. Pár rövidebb emelkedő után 5-en maradtuk elöl. 3 három tegnapi cseh versenyző az élbolyból, én és Lami a szlovákok top versenyzője, aki csak ezen az etapon indult. 2 óra után elhagytunk egyiket a cseh srácok közül és közben elkezdett esni az eső, a pálya legmagasabb pontjához közeledve. (Ez már “csak” 1500m magasan volt) A komfortérzetem elillant a 4 fokban esőben. Lefele kezdtem széjjel fagyni, úgyhogy a sziklás részen előre áltam és nyomtam mint süket a csengőt. A többiek lemaradtak, de a következő rövid vízszintes szakaszon elfogyott az előnyöm. Egy darabig még mentünk együtt aztán Fojtik és Lami rákapcsolt, le is maradtunk a speckós cseh sráccal. Egy ideig azt hittem, hogy azért történt mindez, mert tömtem az arcomat a támadás pillanatában, de a célban olyan előnnyel értek be, hogy be kellett látnom nem ezen múlott. Végül 3.-dik helyen értem célba. Nagyon hiányoztak a segítő társaim. 70km-nél volt egy kisebb belassulásom, mert kevés kaját vittem magammal. (5fok alatt jobban fogy a kalória) Utána lévő frissítőknél megálltam tölteni, de hihetetlen mit tapasztaltam! A hivatalos izotóniás italon kívül, volt tálcán só, szalonna kockák, zsíros kenyér lilahagymával (gondolom ehhez kellett a só) és pogácsa. A pogácsát választottam! 10km után észhez tértem (hála a pogácsáknak), így túléltem a majdnem 5 és fél órás fagyhalált az esőben. Harmadik lettem! Fojtik Lami és én voltunk a dobogón. Érdekes volt, hogy több zóna volt a hegyimentőknek, mint frissítő, pedig abból is volt vagy 6 (nem véletlenül). A célban is volt frissítő zóna a fent említett kajákkal, kiegészítve, szalámis szendvicsekkel és szilvapálinkával!!!!! Jó idő múlva megérkezett Gabi haverom is, és ő említette, hogy a köztes frissítőknél is volt szilvapálesz és a végének már kínálgatták is erősen, sőt voltak akik ittak is rendesen! Itt szeretném megemelni a nem létező kalapom Gabi előtt, aki teljesítette a csöppet sem könnyű középtáját.
Harmadik nap már rohadtul nem akartam rajthoz állni, mivel láttam, hogy egész este esett az eső. Aztán persze reggelre elállt. Beszólítottak előre mivel összetettben második voltam. Hallottam is a WC-n! Mire odagurultam, már volt vagy 31 ember a rajtban, de a rendező mondta, hogy húzzak az első sorba, mert én vagyok a második. Király!
Elrajtoltunk az utolsó etap XCO pálya 8 körére. Technikás volt a sok vizes gyökér (fenyő gyökér) miatt.  Egy lányt el is vitt a mentő. Harmadik pozícióra ráálltam, ami a 6.-dik körben veszélybe került, de rákapcsoltam és olyan jól sikerült, hogy majdnem második lettem az utolsó szakaszon. Nem zavart, mert Fojtik, aki első lett most is, nagyon jó a többnaposokon. Idén megnyerte az Ironbike 8 napost, Crocodile trophy-t….. Az  xco-n előttem lévő srác meg nem ment végig a második szakaszon, nem volt veszélyes. Így második lettem a három nap végén. Iszonyúan örültem, hogy vége, meg hogy kisütött a nap a versenyek után, meg persze a második helyemnek. Ha jó az idő, akkor ajánlom ezt a versenysorozatot. Nagyon technikásak és élvezetesek a szakaszok, sok hasznos kacat van a startcsomagban is!
Üdv: MARCI

Nagy Specialized teszt 2012

Blog — Marci @ 9:18 am

Az idei szezonban úgy alakult, hogy 3 különböző, Specialized csúcs bringával versenyzek/versenyeztem.

Az első: Specialized S-works Epic 26″ (Sram)
A második: Specialized Stumpjumper Expert Carbon 29″
A Jelenlegi: Specilaized S-works Epic 29″ (XTR) Ezzel pózól Ned bácsi a hivatalos honlapon
Jó alkalom, hogy objektív összehasonlítást tegyek a 26 ösztelós, 29″ merev, és 29″ össztelós verziók között.
Miért is objektív? Mivel mindegyik ugyanaz a márka, méret, ugyanazokkal a gumikkal, és ugyanazon, a geometriát meghatározó, kiegészítőkkel van szerelve. Azt tehát nem lehet mondani, hogy azért mondta, hogy XY a jobb bicaj mert az a támogatója.
Először is szeretném leszögezni, hogy nem fogom azt mondni, hogy pl. a fully jobb és kész. Az a gondolatom, hogy nincs általánosságban jobb vagy rosszabb bringa, hanem, szeretném kihangsúlyozni, melyik mire,kinek való.
Kezdjük a 2012-es 26″-os Epic-kel. A bringa kompletten pedállal és minden kacattal együtt 9,7kg körül mozog, ha könnyíteni szeretnél rajta akkor igencsak törni kell a fejed! Érzésre még simábban működik, mint a Régebbi Epic bringák. Főleg a 2007-es verzióhoz képest sokkal érzékenyebb. A 2006-előtti változatokhoz képest viszont sokkal gyorsabban visszazár az új pici Brain tag.  A legolcsóbb 2012-es Epic hátsó rugózása is pont ugyanolyan jól működik, mint a legdrágább, csak nehezebb a váz.
Szóval ez a verzió iszonyatosan gyors és érzékeny. A könnyű karbon kerekekkel, könnyű összsúlyával, jól lehet gyorsítani és nagyon gyors, pontos kormányzást élvezhetünk. A 26″-os kerekek, kicsit jobban süllyednek a laza talajban (homok, mély avar, kavics, törmelék…) A 29″-es verziókhoz képest ez az egyetlen jól  érezhető hátrány.

Összességében az Epic, nagyon tetszett, főleg szűk kanyargós, vagy épített XCO pályákon. Tipikusan a londoni olimpiai, veszprémi vagy a pilisvörösvárihoz  hasonló XCO körön jönnek ki a legjobban az előnyei! Kemény altalaj, sok kigyorsítás, néhol komoly sziklák rázatók közt ez a legjobb!  Ha XCO menő lennék én még évekig ennél maradnék. Elöl, hátul automatikusan, tökéletesen zárnak és nyitnak a Brain patronok kb. 0,1mp alatt. Nem kell foglalkozni a rugóstagok kapcsolgatásával!, ha a pályán össze vissza, gyorsan követik egymást a sima és rázós szakaszok. Hagyományos “lokkolgatós” össztelóssal biztos megőrülnék, hogy mikor mit zárjak nyissak, váltsak fékezzek egy mozgalmas XCO versenyen.

A következő bringa amivel versenyekre mentem a 29″ merev Expert. Nagy sziklák közt értelemszerűen gyengébb teljesítményt nyújtott (még a 26-os össztelós verziónál is) Ami még gyengébb volt az előző bringómnál, az a szük, de gyorsabb kanyarok. (singletrack)
Tetszett viszont a 27,2mm vékony üléscső rengeteg rezonanciát nyel el! Én ezt tartom a merev montiknál, az elmúlt évek egyik legszuperebb ötletének. A “rugalmas támvilla” elég gyenge marketing fogás volt jópár cégnél. (Nézd meg pl. görgőn, hogy azoknál is a nyereg/nyeregcső hajlott 99%-ban) A 29″-os kerekekre nem térnék ki tüzetesen, mert már 1000-en leírták előttem. Csak az érdekes új infókat írnám le. Laza talajon is, nem csak rázóson, érezhetően jobban gurul. Szűk, de gyors kanyaroknál kevésbé pontos mint a 26-os és mély keréknyomban is nehézkesen viselkedik, nehezebb kijönni vele. Érdekes, hogy nagyon lassú “hajtűkanyarokban” nagyon szuper és stabil. Ilyenkor nem számít a perdületi tehetetlenség, mivel alig mész, de jobb cégeknél a 29″-os bringák meredekebb homlokcsővel vannak megáldva, amivel sokkal jobb stabilabb “aláfordítani” a kormányt, akár hiszed, akár nem.(ellenpélda: próbálj egy Chopperrel egyből megfordulni egy kis utcában. Ha sikerül meghívlak egy fagyira.) Ahol ezt a 29″-os merev bringát használnám, azok a kevés kanyaros laza talajú, vagy mély saras, 1föl,1le jellegű XCO pályákon, kevés kigyorsítással. Ilyen merev 29″ kombinációt választanék még olyan maraton pályákon, amik nincsenek jól kijárva, esetleg sok a törmelék, de nincsenek nagy sziklák. (magyar maraton pályák 90%-a)
Az utolsó (jelenlegi) bringám 29″ össztelós kombináció. Hátránya, hogy nehezebb mint a többi verzió (10,5kg) és nagyon szűk gyors részeken kell egy kis rutin. A nagyobb kerekek miatt kisebb a középső háromszög a vázban és kicsit nehézkes kiszedni a nagyobb kulacsokat. Kivételkor könnyen beleér a hátsó tag csillapítás állító gombjába, és elállíthatod véletlenül, de orvosolható 5cm szigszalaggal. Nagyon gyors bicaj! Nem szabad megijedni terepen az 50 fölötti tempótól sem, de asszem nem is fogsz! Kb 4-5cm el magasabban ülsz mint egy mereven és a kerék is lassabban forog ugyanannál a sebességnél, mint a 26″-os karikákkal. Jól észrevehető a hangosabb DT- rendszerű racsnikkal! Én először azt hittem érzésre, hogy lassabb vagyok, de valójában sokkal gyorsabb voltam! Ezzel a bicajjal csak tempózni kell, sokat ülve, egy maraton versenyen, szintem függetlenül attól, hogy mi kerül a kerekeid alá, de a Downhill vagy “All Mountain” bringákkal ellentétben, nem érzed az emelkedőkön, hogy lassabb lennél, igazából nem is leszel lassabb fölfele! A bringát ajánlom gyors sziklás, magashegyi, technikás maraton pályákra, vagy azoknak akiknek nincs lehetőség sokat terepen edzeni, de nem akar lemaradni a “rázós” ereszkedőkön, vagy olyanoknak, akik sokat járnak külföldre maratonozni ismeretlen körökre.
…és ha “véletlenül” :) letérnél a turistaútról, ez a legjobb!

OB-k és az elmúlt hónap

Blog — Marci @ 10:20 am
Mostanában nem sokat írtam verseny beszámolót, de a bükki OB érdekes lehet mindenki számára.
A rajtlistát elnézve az egyetlen itthoni Profi csapat nem bízta a véletlenre az OB-n való minél jobb szereplését, látván, hogy Parti Andrison kívül mindenkit benevezett a hosszútávra. Ezek után tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom! Próbáltam kigondolni, hogy ki lehet az első emberük, akit majd hárman fognak segíteni. Andris vagy Zsolti? Nyugodt alvásomat az esküvőről hazaérkező vendégek kiabálása sem segítette.
Másnap a szokásosnál 1 órával korábbi rajt miatt, nem kapcsoltam teljes tempóra azonnal, vártam míg feláll profi csapatunk és próbáltam kitalálni kit akarnak jó pozícióba hozni. Nem sikerült rájönnöm. 10 perc után aztán rákapcsoltam és elkezdtem tempót menni. Ezek után 4-en maradtunk az Euroone-os csapat 3 fiatalja meg én. Szuszantam egy rövidet és nyomtam elöl az egész hosszú emelkedőt, hogy minél kevesebb tagjukkal keljen “sakkoznom” a végén. Andris és Zsolti maradt. Még mindíg nem lassítottam, kíváncsi voltam ki bírja jobban. Úgy láttam Andris kezd “megúszni” néha. Gondoltam Bánkút előtti emelkedőig lemarad. Nem kellett addig tempózni, mivel defektet kapott, így csak Juhász Zsolti tapadt rajtam. Aki elkezdte nyomni az ördögoldalon. Nem mentem utána, mert kellett egy kis pihenő a sok vezetés és ritmusváltás után. Kb. 20mp-re ment el Bánkútig. A lefelében elvesztettem szem elöl, de gondoltam. Hagy menjen! A rajt/cél területig óvatosan bringáztam, mert a nagy hajtás és az alváshiány miatt, nem volt épp toppon a koordinációs képességem. Aztán mikor befordultam a célkapuhoz, akkor valaki monda hogy Zsolti 5 percre van, amitől teljesen elkeseredtem, de a segítőim pontosabb 4 perces infója sem vidított föl. Túl hosszúra engedtem a “pórázt” Pár percig még tanácstalanul, bringáztam aztán kezdett visszatérni belém az élet, hála a szuper géleknek meg izóknak és leginkább a rengeteg szurkoló/versenyzőnek, akik közül volt olyan is, aki vagy 5 percig kiabált utánam és buzdított, miközben tekert. Szóval végre ismét megtaláltam a saját tempómat. Szépen közeledtem is Juhász Zsoltira (amit csak a célban tudtam meg.) Az utolsó hosszú leejtőben egy középtávos boj előzésénél elkaptam egy fűben “rejtőző” éles követ és belsőt kellett cserélnem. Valószínűleg azért üthettem föl olyan könnyen, mert már előtte lassú defektesnek tűnt a gumi. Az egyik szedres emlkedőn kaphattam be egy tövist. Azt hittem vagy kilenc perccel vagyok hátrányban, mire a célba értem meglepődve láttam, hogy Zsoltit a mentősök “élesztgetik” és “csak 4és fél perc hátránnyal jöttem be. El is gondolkoztam, “mi lett volna ha…” de végül is örültem, hogy amatőrként, egyedül szét tudtam szaggatni egy igazi profi csapatot, még ha nem is nyertem.
Az elmúlt hónapban a maraton OB-n kívül még két, számomra nehéz versenyt kellett legyűrnöm. Az első a Duna maraton, ahol a másik Euroone-os versenyzőt (második pizícióból), kellett elvinniük a mentőknek, miután túlhajtotta magát. Andris nem bírta a tempót és tartott is az üldözőktől, aminek az lett az eredménye, hogy állítólag az utolsó lejtőn már nem bírt a bicajon maradni. A másik esemény az Olimpiai szám volt, amire nem igazán készültem, mégis a sok ugrató és “rázós” lejtők miatt Felnőtt/U23 kategóriában abszolút harmadik helyet szereztem meg, ami felülmúlta a várakozásaimat. Érdekessége az XCO-Ob-nak, hogy jól sikerült rajtolnom :) és meglepődve láttam, hogy milyen sokan szenvednek bicajkezelési hiányosságoktól. Főleg Buruczkin csodálkoztam, hogy már az első lejtőn leelőztem és a negyedik körben el is esett az egyik egyszerű, de magas ugratón és eltörte a kulccsontját. Ritkán mondok ilyet, de hiányzott a személye a maratonon. Vele jobban össze lehetett volna kavarni az Euroone-osokat.
Az új 29-es Specialized Epic bringámat nagyon imádom, amivel mind ezt a három versenyt teljesítettem. Élvezet vele száguldozni lefele és felfele is. Hamarosan jelentkezem érdekes összehasonlító teszttel, mivel a sors úgy hozta, hogy idén már versenyeztem a Specialized cég 26″ össztelós, 29″ merev és 29″ össztelós csúcs bringájával is. Ugye jó lenne megtudni milyen érzés és mi a különbség az ilyen bringákkal versenyezni! :)
Csak azt tudom üzenni, hogy senki se adja fel, mert jönnek előbb utóbb az eredmények, és a verseny a célig tart! :)

Egészségedre!

Blog — Marci @ 1:33 pm

Túl vagyok két igencsak tikkasztó versenyen. Az egyik a Crosskovácsi, a másik a Duna maraton. Mindkét esemény 30 C-foknál sokkal melegebb körülmények közt zajlott. Az ilyen eseményeken, kritikus tényező a frissítés, folyadék pótlás. Egészen furcsa élmények értek ezeken az eseményeken a frissítéssel szoros összefüggésben.

Kezdem időrendben a Crosskovácsival. Ezen a maratonon a veszprémieknek hála volt egy hely, ahol kezembe tudták nyomni a kulacsomat és nem nekem kellett töltögetni a vizet. A csavar annyi a dologban, hogy valakik félrevezették az itató embereinket és rossz irányba küldték el őket, aminek az lett a következménye, hogy nem értek oda az állomásra időben. Volt nagy rohanás náluk, hogy legalább 50km után be tudják adni a várva várt kulacsot. Éppen időben! Itt szeretném, megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Elinnek, hogy a gyógyuló térdével, visszaszáguldott a következő itatóhoz. Ezzel a versennyel kapcsolatban hallottam azt a hírt, hogy állítólag “az a szabály” itt, hogy nem szabadott feladni senkinek a poharakat a versenyhez tartozó itató embereknek. Kérem magyarázza el valaki, hogy ennek mi az értelme!!! A legtöbb frissítő zónánál kb. 30-40km/h sebességgel lehetett menni, így elég komplikált volt felvenni a poharat az asztalról. Vissza is hallottam, hogy mekkora szemét vagyok, hogy lesodrok egy csomó (kb 3-4) poharat, miközben felveszem magamnak valót. Az első dolog az, hogy ha az ott ülő emberek nem csinálnak semmit, akkor fel tudják venni és tudnak újra tölteni beléjük, mire jön a “tömeg”, a másik hogy nem fogok lassítani, miközben ott jön mögöttem egy Buruczki, Búr…kaliberű versenyző, akit éppen próbálok leszakítani. Itt kérek elnézést minden olyan versenyző társamtól, akinek azért nem jutott innivaló mert véletlenül lesodortam párat!!! A másik ami miatt veszélyes az “önkiszolgálás”, hogy kevés hely van a gyorsabban közlekedni kívánó versenyzőknek. Ezen a versenyen az egyik zónában lassítottam, előre engedtem Szilárdot, hogy ne tartsam föl, kerestem az itató embereim (akik épp jól meg lettek szívatva). Miután nem találtam senkit, be kellett vágnom az utolsó asztal mellé, hogy valamit fel tudjak venni inni, és pont ekkor ugrott hátra Sziszkó egyik segítője, akit telibe trafáltam. Idegességemben földhöz vágtam az üres kulacsom, de nem kiabáltam le senki fejét, mert ebben a szituban nem mi voltunk a hibásak. Ha valaki lett volna aki feladja azt a pár decit, akkor elkerülhető lenne az ilyen esemény. Nekem mindegy, hogy Gézának hívják vagy Julcsinak és hogy jobbról vagy balról adja. Nagyon hálás tudok lenni ezért az apró mozdulatért, még ha nem is köszönöm meg mert a bőrömön is próbálok levegőt venni.

De ha tényleg van rá nyomós indok, hogy miért kell otthagyni az asztalon az italt, akkor legalább, írják jól láthatóan a kiírásba a rendezők, hogy “A frissítőzónánál nem adnak fel italt a rendezők!” Remélem ez az egész csak pletyka!!! …pedig a Xkovácsi az egyik legjobban megrendezett maraton lehetne enélkül.

A Dunamaratonon, más volt a helyzet. Kifejezetten lelkes itató/segítőkész embereket láttam, egy-két frissítő zónánál. Egy kivételével. Az említett zóna a két dobogókői frissítő közti volt. Az egy dolog, hogy egy lefelében volt elhelyezve, (Gondoltam: -Nem érdekel a sebesség, lassítok) de mikor közelebb értem nem hittem a szememnek!!! Lefele fordított (értelemszerűen üres) poharakat láttam. Ha nem átlátszóak lettek volna akkor Szatmári Andrissal játszhattunk volna “itt a piros hol a piros”-t. Finoman szólva rosszul érintett, mert pár km-el előrébb elcsúsztam és a frissen kapott kulacsomból locsoltam ki a hideg italt a térdemre, hogy ne dagadjon fel nagyon. Nem vártuk meg míg előhorgásszák, az asztaloktól méterekre lévő nagy bödönökből a hideg vizet. (Nem értünk rá sürgős dolgunk volt) Menet közben tőmondatokban elkiabáltam nekik, hogy hogy is működik a frissítés. Azt láttam, hogy elkezdenek kapkodni és mintha vették volna az adást. Akiket rögtön utánunk tudtak frissíteni, talán egy kicsit nekem is köszönhetit. Jó szándékú, csak éppen tapasztalatlan embereket küldhettek oda, normális felvilágosítás nélkül.

Így jutottunk el a meredek és hosszú sípályáig, ahol egy kedves fotós sráctól kértem pár kortyot inni, aki nagyon rendes volt és adott a kulacsából. Megkínáltam Andrist is, mert nem festett túl fitten, de nem kért. kb. ez volt az a mozzanat, ahonnan már egyedül robogtam a cél felé. Innentől nem volt fennakadás! Veszprémi klubtársaim és a nálam sokkal felkészültebb frissítőim: “Blazsó Márton Racing Team” :) összehangolt munkával gondoskodtak arról, hogy ne forrjak föl mint egy olajcserés Kispolszki az alpokban!

Ötödik

Blog — Marci @ 11:57 am

Május 19. Bakony maraton, az első igazi hosszútávú maratonom az idén. Ez volt az ötödik nyertes versenyem! Az esemény 99,9%-ban tökéletes volt, kivéve az utolsó 100 métert. Egyszerűen nem fértem el a széles autóúton, mert két sofőr egymás mellet állt a kisbuszával és beszélgetett. Nem anyáztam. Rátámasztottam az egyikre a kormányom és végigcsúsztattam az oldalán, így épp elfértem! Vagy meghúztam vagy nem :) Nem volt szerencsés, hogy a kiépített parkolóból csak a pályán keresztül lehetett kijutni. Hiába vagyok gyors, a rövidtávosok egy része hamarabb beér és már húz is haza. Amúgy pontos volt a rajt, elegendő és kielégítőek voltak a frissítőzónák, szép idő volt, élvezetes volt a pálya. Nem fogom ecsetelni, hogy merre ment a pálya meg hogy mikor ettem ittam, mert szerintem az senkit nem érdekel és személyenként mindenkinek más az igénye.

Szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi versenyt tudtam nyerni az elmúlt hónapban. Végiggondoltam, hogy mit adhatok át azoknak, akik későbbiekben nyerhetnek maratont. Mi lehet érdekes mások számára. Talán a “felvezetés”, pályabiztosítás. Aki elöl bringázik annak tulajdonképpen szimbiózisban kell lennie a felvezető motorossal. Igazából két típusuk van. Az egyik, akit rajtnál látsz és utána soha többet. Ezzel nincs sok teendő. Amiben megkönnyíti az elöl haladó dolgát, hogy a turisták, kisgyerekek nem fognak kövekkel játszani az ösvény közepén, felkészíti őket, hogy itt bizony közlekedés van. És talán pár kanyarban látszik a nyoma, ha elbizonytalanodnál. A másik típus, aki folyamatosan ellenőrzi, hogy jössz-e, láttatja magát, hogy tudd merre megy a vonalvezetés. Ez kicsit hasonlít a mezőnyben való bringázásra, jobban fel tudod magad készíteni az emelkedőkre lejtőkre, mert kicsit jobban előre látsz, ahhoz képest minthogy v=45km/h-nál az utolsó s=5m-en látod a nyilat hogy visszafordul az út, majdnem 180 fokban. Én személy szerint jobban szeretem az utóbbi típust, bár ennek is lehet hátránya. Nagyon száraz poros utakon, akár percekig szállhat a por szélcsendben és ha közel van előtted nagyon beporolhat, ami zavarhatja a légzést és a tereptárgyak észrevételét. Ritkán fel is tarthatnak. Vegyük azt a szitut, hogy szűk kanyargos ösvényen lankásan mész föl 15-20-al aztán lassan áthajlik lefelébe ez az út, ahol már 35-40-el mész. Motoron ezt az áthajlást nehéz észrevenni, mert ugye nem te hajtod. A szűk ösvényen nagyon kemény 100kg-os gépen manőverezni 80cm kormánnyal. Előfordulhat, hogy lassabb mint bringával. Tehát, ha a motoros ilyen körülmények közt nem hagy kellő távolságot, akkor simán beéred. Ilyenkor rá lehet kurjantani, de nem ajánlatos, mert ösztönösen ad  egy kövér gázt és máris aszteroida mezőbe kerültél, mint a csillagok háborújában. Cicanaci nem véd meg, ha csak nincs energiapajzs funkció a bringádon. Telelőhet kővel és ágakkal és közelről a kipufogó gáz is üt. Érdemes kivárni hogy mellégurulsz és mutatod, hogy mehet előbbre. Vagy megpróbálhatod túlordítani a motorzajt és a full face bukóját. :) De még egyszer hangsúlyozom, hogy ez elég ritka. Romániában pl. nem mindíg van mozgó pályabiztosítás és tapasztalatból mondhatom, hogy jó ha van előtted motoros, legalább hangtávolságon belül! Ha egyedül  mész elöl, akkor lefele sokkal óvatosabban kell menni, mert nem tudhatod hogyan lesz a kanyar íve, meddig tart a lejtő, emelkedő. Itt érdemes egyenletes nem túl gyors tempót menni. Spórolhatsz az erőddel és a sok túlfékezés, visszaváltás kihagyása sokkal több hátrányt is okozhat, ha maxon mész ismeretlen pályán.

Feri (Kukkants a motor design-ra!)

A motorosokra visszatérve, sok különös élményem is volt az elmúlt pár évben. Régebben volt hogy Quaddal történt a pályabiztosítás, ami elég fura volt, mert a kanyarokat nem lehet úgy bevenni mint bringával. Azokban az időkben még Zergével versenyeztünk és csak lestünk, hogy mikor fog felborulni. Aztán volt hogy (talán Kőszegen) a felvezető srác vagy 3-4 szer lerakta az oldalára a gépet egy két technikásabb résznél és csak integetett, hogy menjek majd jön utánam. Utolért én meg kérdeztem: Mi van? Mondta, hogy most szül a felesége és nem aludt semmit. Előre küldtem, mert nagyjából ismertem a kört. Nem szerettem volna ha összegabajodunk. Aztán ott volt Feri a Transhungárián Hatalmas arc! Este gondolom fogyott a bor is nagy mennyiségben és már a második etap elején megfektette a vasat egy trükkös részen, de nagyon lelkiismeretes volt és szuperül biztosított. Néha sokat csevegett egy két hosszabb széles emelkedőn, mintha kapnék levegőt… Lehet, kívülről nem tűnt olyan fárasztónak. :) Legutóbb, meg a Vértesben rosszfelé ment a motoros, de bíztam benne, mert ugyan láttam a nyilakat, de gyakran átfordigatják a “vicces” emberek. Végül arra kellett volna menni elsőre amerre a nyilak voltak, de a rossz irányban is voltak még szalagok ledobálva. Abszolút nem voltam mérges rá, mert csak 2-3p. kitérés volt és felvezetés nélkül már sokkal többször elkeveredhettem volna. Végül respect nekik, hiszen egy család vagyunk!

Next Page »